Szerda, meghívtak egy ismerősöm családjához. Jázmint termesztenek, és abból csinálnak füzéreket. Nagyon nagy becsben tartják ezt a dolgot, gyakorlatilag mindenhol lehet venni, piros lámpánál, bárokban, éttermekben, jönnek a kisgyerekek és árulják. Amúgy én is szeretem, mert jó illata van és olcsó.
Szóval, letelepedtem egy padra, kaptam tűt, cérnát meg egy tál jázmint, aztán, uccu neki. Megdicsértek, hogy jól csinálom és egyszer se szúrtam a kezembe a tűt. Kérdezték kérek-e white whiskey-t, de mondtam, hogy így 40 fokban inkább vizet. Később jött egy srác, aki hozott lichi-bort, azt természetesen meg kellett kóstolnom, rettentő édes volt.
Miután befejeztük a jázmin-fűzést és „hűvösebb” lett, elindultunk, hogy adózzunk egy északi hagyománynak. Ennek az, az alapja, hogy az év folyamán, amikor templomba mész, mindig elviszel egy kevés homokot a lábadon és ilyenkor ezt visszahordod. Ezt úgy kell elképzelni, hogy mindenki fogott egy vödröt és lementünk a folyópartra, majd innen, a homokot elvittük a templomhoz, ahol ráborítottuk egy kupacra. Az első két kör még rendben is volt, de aztán a csajok kitalálták, hogy az igazán jó homok a túlparton van, úgyhogy a fiúknak át kell érte menni. Így elindultunk a mellig érő vízben, küzdve a sodrással, hogy a túlparton lévő, csodás homokból hozhassunk. A két srác, aki velem volt egy sima homokozó-vödörrel dolgozott, de nekem mondták, hogy „nehogymá, olyan kis vacakkal menjek”, és kaptam egy „farang-vödröt”. Én nem élveztem annyira, mint ők. Négy kör után mondtam, hogy lévén még sose voltam templomba, így nem is hordhattam el annyi homokot, úgyhogy nekem elég lesz.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.