Hétfő reggel. Reggeli, pakolás, kijelentkezés, jön értem egy ember, hogy elvigyen a céghez. Végre történik valami! Kezdtem már várni, hogy elkezdhessek dolgozni…hiába, ha nyaralni jöttem volna, azt nem egyedül teszem. Ülök az autóban, lesem a tájat, közben azon agyalok, hogy vajon merre van a hely, ahova tartok (remélem minél messzebb a nyüzsgéstől), milyenek lesznek a kollégák és úgy egyáltalán, mégiscsak most fogok szembesülni azzal, hogy mire vállalkoztam.

 

Befordulunk a parkolóba, legalább 30 kocsi áll előtte, nagyrészt céges autók. Kellemes udvar öleli körül a modern épületet. Eddig várakozáson felüli. Belépek, elvezetnek egy teremhez. Menet közben nézem az ajtók fölött a termek nevét: Einstein Knowledge Center, Darwin-room, Watson & Crick room, szimpatikus! A terembe belépve látom, hogy egy asztal körül ül vagy 10 ember (szokásos hétfői megbeszélés).  Az egyedüli európai a közvetlen főnököm (német), bemutatkozás, foglaljak helyet, meséljek magamról kicsit. Közben kapok kávét meg egy pohár vizet. Elmondom, hogy ki vagyok, mi vagyok. Majd a többieken a sor. Az ő bemutatkozásuk nagyrészt abban merül ki, hogy megpróbálják kiejteni a nevemet én meg az övékét, nagy röhögések közepette. Kiderül, hogy a CSáábááá az itt női név, szóval maradunk a Wigey-nél. A thai nevek meg általában nagyon hosszúak és bonyolultak, főleg egy európainak, ezért rövidítéseket használnak. Ennek eredményeképpen megismerkedek egy csomó emberrel , akiknek a nevét az életben nem leszek képes megjegyezni Té, Tá, Hú… persze nem így írva és mondva, csak egyszerűen még nem vagyok képes ilyen hangokat formálni…majdcsak belejövök. Mindenki fiatal, van egy férfi rajtam kívül, mint később kiderül ez az egész cégre igaz, a dolgozók 90 %-ka nő :D, szóval 5 hónap fiatal thai lányokkal körülvéve. Többiek lelépnek, maradok a főnökömmel, majd jön egy holland nemesítő, aki akkor felel értem, ha nem a laborban dolgozok. Átbeszéljük a dolgokat. Molekuláris munka a laborban, vírusrezisztens uborka nemesítés az üvegházban, paprika hibridek értékelése a másik telepen, ami a hegyekben van, ha megfelel…hát, hogy a viharba ne felelne meg!? Pár nap labor, pár nap üvegház, majd kialakul. Első héten labor, betanulás.

 

Utána körbevezet egy hölgy, bemutat mindenkinek a cégnél, könyvelőtől a kertészig…még több név, még nagyobb káosz. Láthatóan mindenki örül nekem. Valaki megkér, hogy ha van is barátnőm a csajoknak ne mondjam, ne keserítsem el őket. Túra végállomása a DNS-labor, ahol dolgozni fogok. A korábban említett, egyedüli férfiemberre lettem bízva, hogy tanítson be. Egyből nyomtat nekem egy protokollt a DNS izolálásról, kapok egy köpenyt meg egy papucsot, hogy ebben nyomuljak a laborba, majd irány az egyik üvegház.

 

 Paradicsom, mintavétel a levélből. Közben látom, hogy elég nagy a telep, hogy hány üvegház és mekkora földterület van, azt még nem sikerült pontosan fölmérnem, de nem kicsi. Minden szép, tiszta, rendezett. Út mentén pálmafák, meg bambusz. Vissza laborba, DNS izolálás, szerencsére csak át kell ismételnem, mert csináltam már párszor. Közben megtudom, hogy Houw (asszem, de majd pontosítok, ha nem így hívják), szóval aki tanítgat 35 éves (10 est letagadhatna….lehet mégse olyan fiatal itt mindenki, csak annak néz ki?...mindegy). Tyúk őssejt-tel vacakolt valamit, csak aztán nem jött össze a Phd (nem igazán értettem, hogy miért)…most meg itt kötött ki a kertészeti kutató állomáson, ilyen az élet. Munkatársaim angoltudása elég szegényes, de lelkesen tanulnak. Igazából az a baj, hogy annyira durva akcentusuk van, hogy elfáradok a nagy koncentrálásban. Gyakorlatilag minden szónak lehagyják a végét, idővel csak megszokom.  

 

Délben ebéd. Mindenki átvonul a szomszédos épületbe. Tálcás szedd magad mozgalom. Tálcán vagy 8 kis bemélyedés, szóval szép változatos ebédet össze lehet rakni, úgy tűnik itt ez a szokás, hála az égnek. Lesem a munkatársakat, hogy ki mit szed…nagyjából mindenből egy kicsit. Érdeklődnek, hogy szeretem-e a fűszereset, mondom, hogy igen. Hát akkor ezt kóstold meg, mutatnak valami masszára, amiben borsó van, de nagyon kicsit mert csípős. Leülünk az asztalhoz, majd mutatják, hogy tegyek a szószból egy kicsit a rizsre és úgy egyem. Az egész asztal (kb. 10 ember) izgatottan várja, hogy mi lesz a reakcióm mikor megkóstolom, majd meglepetten veszik tudomásul, hogy tényleg megeszem. Kiderül, hogy amit én borsónak hittem az bébipadlizsán…zöld és keserű, bár ezzel a csípőssel harmonizál. Ebéd közben kérdezgetnek, hogy miért jöttem ide meg, hogy érzem magamat, majd jön valaki és szól, hogy egyelőre hotelban fogok lakni, csak egy másikban, mint eddig, és ha nem tetszik, akkor szóljak és keresnek mást. Hát mondom rendben, bár én jobb szeretnék a többiekkel lakni, nem egyedül dögleni egy hotelban.

 

Ebéd után kávé. Megkínálnak aszalt, sózott, cukrozott, chilis tamarinddal , ami elég ijesztően hangzik, de olyan íze van, mint a savanyú cukornak, nekem bejön. Vissza a DNS-hez, izoláltuk, koncentrációmérés, elég kevéske lett…legközelebb jobb lesz. Ültetünk még Keserű Gourd-ot, ami egy tökféle és tudtommal nincsen magyar neve, és ami szintén a kísérletem részét fogja képezni, ha kinőtt.

 

Meló vége, elfuvaroznak az új szállásomhoz. Ez külvárosi részen van, elsőre nem szimpatikus, aztán, ahogy haladok be a bambuszos, pálmás ösvényen, majd meglátom az úszómedencét…hááát elkezdem kedvelni. Szoba harmadikon, belépek és meglátom az óriási franciaágyat középen. Lehet mégis jó lesz itt nekem 4 hónapig. Látom, van szobaszerviz, ami annyit takar, hogy a hotel étterméből fölhozzák az ételt, ez is jól jöhet még (itt nincs sör a hűtőmben, muszáj lesz vennem). Azért egésznapos laborozás után mégis inkább lesétálok enni. Étterem elég hangulatszegény, belépek, üvölt a TV, egy thai öreg bámulja, pincércsaj meglepetten kapja föl a fejét, úgy tűnik, ha már van, akkor mindenki a szobába hozatós lehetőséget választja. Rendelek valami thai specialitást. Kislány félősen közli, hogy az picit fűszeres. Nem baj, mondom, úgyis szoknom kell. Közben kiülök a kerthelyiségbe, mégiscsak jobb, mint bent. Hozzák a vacsorát. Tányér főtt rizs, amit külön kértem hozzá, mert féltem, hogy különben nem élem túl; illetve a főétel. Hát a következőt kaptam: Nagyobb lapostányéron, kisebb mély, ami körül párolt káposzta, ceruzabab és karfiol, illetve a mélyben friss, darált zöld chili (nem ám magozva, meg más baromságok), fűszerekkel, meg valószínű halszósszal. Baromi nagy szerencse, hogy volt annyi eszem, hogy kiültem és még ott is a legtávolabbi sarokba, mert rendesen folyt a könnyem evés közben. Azért megettem és még ízlett is, csak „picit” tényleg fűszeres volt. Fölfele jövet megnéztem milyen a víz a medencében, nagyon meleg, holnap vennem kell egy fürdőgatyát.

 

 Legyetek jók! Majd még jelentkezek!