Elköltöztem. Ideje volt, már otthagynom azt az isten háta mögötti hotelt. Azért utolsó estémen még volt egy remek ötletem.

Szombaton elmentünk megint bambusztutajozni, csak most, jóval nagyobb társasággal. Így izgalmasabb volt a dolog, ment a versenyzés ezerrel. Menet közben, a folyón, újabb ételújdonságot próbáltam ki. Gyakorlatilag főtt tojás, amit úgy készítenek el, hogy kifúrják a tojást, kifújják a belsejét, ezt fölverik, megfűszerezik, majd visszatöltik a héjába és megfőzik. Egészen kiváló dolog.

Miután visszaértem a hotelbe, kitaláltam, hogy nem vagyok én fáradt, elsétálok a piacra, oda, ahol korábban is jártam. Azzal az egy dologgal nem kalkuláltam, hogy most este volt és sötét. Amellett, hogy Thaiföldön sok a robogó, meg a csótány, van még valami, amiből elég sokat találni, ez pedig nem más, mint a kóbor kutya. Az elsővel körülbelül 5 perc séta után találkoztam, valószínű, ekkor kellett volna visszafordulnom, de nem tettem. Miután megkergetett még 3 falka (nem vicc), már elég magasan volt az adrenalin szintem és baromira vártam, hogy végre beérjek a városba. Mondták nekem, hogy a helyi ebek, annyira nem szeretik a farangokat (a nem helyieket nevezik így), de valamiért azt gondoltam, hogy nekem szerencsém lesz. Végül az ijedségen kívül más bajom nem lett, de akkor se ez volt életem ötlete. Azt, hogy szakaszonként konkrétan mozgott a járda, annyi csótány volt rajta, azt már föl se vettem… de ezek a kutyák. Elhatároztam, hogy hazafele inkább a taxit választom, nem kockáztatok megint. Persze taxit nem sikerült fognom, úgyhogy fölhívtam egyik munkatársamat, hogy vigyen haza, aki meg teljesen kiakadt, hogy miért gyalogoltam annyit. Itt olyan szinten nem szokás gyalogolni, hogy a legtöbb helyen nincs is járda. Gyakorlatilag mindenhova robogóval, vagy kocsival mennek. Néznek is rám mindig furcsán, amikor sétálok. Ez is megoldódik, mert napokon belül kapok egy robogót, az is érdekes lesz, mondjuk, de majd belejövök.

Szóval elköltöztem. Vasárnap jött értem az egész csapat (munkatársaim), hogy segítsenek átcuccolni. Azt a 20 kilót, amivel kijöttem, éppen el tudtam vinni egyedül is, de azért rendes volt tőlük. Miután 30 perc szenvedés után végre sikerült aláírnom a szerződést, fölcipeltük a szép, zöld hűtőmet a harmadikra és elmentünk vásárolni. Itt azért jól jött a csajok segítsége, mert magamtól valószínű a szükséges dolgok felét elfelejtettem volna megvenni. Az, hogy kell szék meg pohár, az evidens volt, de vállfát meg szemetest tuti nem vettem volna, legalábbis nem elsőre.

Miután beszereztem mindent, ami kellett elvittek egy étterembe. Ettem omlettet hangyatojással, meg a kedvenc papaya salátámat, ami erjesztett halszósszal van nyakon öntve… ha azt hiszed, hogy ettél már büdöset, javallom, hogy ezt próbáld ki egyszer, mindent visz.

 Múltkor egy olyan helyen voltunk, ahol magamnak keverhettem azt a salátát. Bedobáltam az alapanyagokat a mozsárba, úgy mint, papaya, fokhagyma, 2 féle chili, melasz, ecetes chili, cukros chili, meg chilis chili, mogyoró, szárított rák (apró, mit a halkaja…kis üvegben, beleszagoltam, hogy mi ez és majdnem elájultam) és az igazi durvaság, az erjesztett ( vagy szimplán, csak rohadó)rák (tenyérnyi jószág, olyan szaggal mint a rohadó iszap), persze a halszósz sem hiányozhatott belőle… szóval ezek mozsárba, összezúz és tányérra önt. El kell, hogy mondjam, isteni volt, bár vannak kétségeim, hogy hányan ennétek ezt meg, de szerintem akkor is finom.

Az új szállásról nem sok mesélni való van. Egy szoba, meg egy fürdő, ennyi. Van még 429 367 523 hangyám és egy gekkóm, Duke. A környék sokkal jobb, mint az előző. Rengeteg étterem, bolt, meg étterem, meg bolt, szóval van minden, amire szükség van.

Amúgy 2 napja olyan szmog van, hogy alig látni valamit. 36 fok van még este is, levegő nem mozdul, parasztok tolják az irtásos gazdálkodást, és lévén a város egy völgyben van, így szépen beül a füst és ki se mozdul. Szerencse, hogy van légkondim, különben valószínű már nem élnék.

Persze, megint elnetetlenedett a helyzet, de legalább, mikor van, akkor gyors.

Másik mókás dolog, hogy kaptam egy „asszisztenst”. Jött két lány az egyetemről, Bsc-s biotech hallgatók és nálunk töltik a 2 hónapos gyakorlatukat. Minden nagyon rendben van velük, helyesek, ügyesen, precízen dolgoznak, csak az angol… de, azért ilyen kis apróságok, mint kommunikációképtelenség, nem fognak akadályozni semmiben. Mivel most már beindul az ipari meló (sikerült belőnöm a kísérletet), jól fog jönni a segítség. Ohhh jut eszembe, labor! Elromlott az elektroforézis masina tápegysége. Rendeltek újat, tegnap megjött. Nem is tudom, hogy mi volt az első reakcióm, amikor megláttam, de biztosan röhögtem egy jó darabig. Képzeljétek el, hogy álltok a DNS laborban, fehér köpeny, hiper-szuper kütyük, vegyszerek, etc. , ahogy lennie kell és mikor elérkeztek ahhoz a pillanathoz, hogy áram alá helyeznéd az elektroforézis kádat, szépen megbököd a kapcsolót az asztal közepén lévő tenyérnyi, rózsaszín izén... kegyetlen. Rendben, nem teljesen rózsaszín, csak a minta rajta, de akkor is! Ja, és mini-pink fantázianévre hallgat a típus. Főnök annyival kommentálta, hogy „kínai szar”, úgyis kiég 2 héten belül. Azért örülök, hogy nem plüss és nem ereget virágfelhőket, mert ezek után azon se lepődnék meg.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.